Tanítás, fejlesztés, tanítás, fejlesztve tanítás

Sok pályára éreztem gyermekként affinitást, ezek között toronymagasan vezetett a popénekesnő, a színésznő. Ám idővel kiderült, hogy énekhangom nulla (de annál lelkesebben karaokezok), lámpalázam van nagyobb tömeg előtt (ebben mióta rendszeresen előadok, sokat fejlődtem), így végül nyert a humán oldal.

Időközben az újságírás felé kezdtem kacsintgatni, mert mindig is szerettem csűrni-csavarni a szavakat (ez azóta sem változott), a ValóVilág egyik első kritikusaként kértem számon a ,,jó” ízlést az embereken (ki gondolta, hogy még napjainkban is komoly nézőszámot fog generálni ez a műsor?), de tetszett a szakma változatos jellege is, ideálisnak tűnt szárnypróbálgatásokhoz.

Akkoriban a kétszakos képzés volt terítéken, nem sokat töprengtem azon, mit válasszak a kommunikáció mellé, a magyar szak egyértelmű választásnak tűnt egy ilyen könyvmoly, spontán versszavaló lánynak, mint amilyen én voltam.

Sokáig nem gondoltam a pedagógia elvégzésére, de miután megszületett a nagylányom, gyökeresen megváltozott az értékrendem és vele együtt az elképzelésem is a jövőről.

Megjelent a fejemben egy ideál jövőbeli tanár énemről, aki a tudásra szomjazó ifjúságot bevezeti a nyelvtan és irodalom rejtelmeibe amolyan modern szókratészi figuraként: beszélget, inspirál, gondolkodtat. A tanítás számomra egy partneri, segítői kapcsolatot jelent, amelyet nem az alá-fölé rendeltségi viszonyok jellemeznek, hanem a tudás, tapasztalás megszerzésére irányuló kíváncsiság, amelynek folyamatos elősegítésében én a moderátor szerepét töltöm be.

Ezen képességeim fejlesztésének érdekében engedtem a bennem egyébként is örökké munkáló, tanulásra ösztökélő énemnek, a gyermek fejlesztés irányába kacsintgatva először elvégeztem a NILD tanulási terápia mindhárom fokozatát, és ekkor már négygyermekes anyaként kerestem az egyensúlyt munka és család, iskola és fejlesztés között. Kiegészítettem ismereteimet a beszédmegértés területén, hozzákapcsoltam az AIT hallási figyelem tréninggel, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve elvégeztem a drámapedagógiai tanfolyamot is.

Ezután jutottam el végül odáig, hogy az iskolai tanítást szüneteltettem, és munka terén teljesen a fejlesztésnek, a felvételi előkészítőknek szenteltem magam. Később választanom kellett, mert már nagyon sokfelé oszlott meg a figyelmem, így maradtam a legnagyobb szenvedélyem, a tanítás mellett.

Viszont tagadhatatlanul sokat tettek a személyiségemhez, a munkatapasztalatimhoz a fejlesztésben eltöltött évek, fantasztikus emberek mellett dolgozhattam. Ezek mentén gondoltam át felvételi előkészítőim struktúráját, szempontrendszerét, évek hosszú munkája vezetett ahhoz, hogy a tudásátadás maximális kiaknázásaként létrejött a CélPont.